BLOG

Határidő: áldás vagy átok?

Mivel jár a határidő közeledte? Összenyom és megbénít vagy szárnyakat ad és motivál?

Vannak emberek, akik számára a határidő egyszerűen csak egy dátum, amihez igazodnak. Megkapják a feladatot vagy kitűzik a célt, mellé a határidőt, és lépésről lépésre rendben elvégzik a feladataikat. Terveznek, dolgoznak, haladnak. Nem végeztem kutatást, nincsenek statisztikai adataim, de tény hogy vannak, találkoztam már ilyen emberrel.

Vannak, akik a határidő szorításában tudnak hatékonyan teljesíteni. Így működnek. Az adott időszakban pörögnek, aztán leadják az anyagot, kipipálják a listájukat és elégedetten hátradőlnek. Stresszel jár ugyan, de ez számukra elviselhető mértékű. Ebben az esetben a kérdés csak annyi, hogy akar-e rajta változtatni? Ha nem, az sem gond. Ha igen, gyakran elég egy időgazdálkodási tréning, ahol megtanulhat néhány használható praktikát, vagy néhány alkalmas coaching, aminek során a coach segítségével meg lehet keresni az egyéni megoldásokat

Szupervizor-coach munkám során gyakran találkozom olyanokkal, akiknek a határidő egy rém. Egy rettenet.  Ahogy közeledik, úgy lesz egyre ijesztőbb és egyre bénítóbb.  Magam is megéltem ezt többször. Ránk telepszik, gúzsba köt. Mi pedig cselekvés helyett kibúvókat, kifogásokat keresünk, magyarázatokat gyártunk ahelyett, hogy szembenéznénk vele, kimondanánk, amit érzünk és megkeresnénk a saját megoldási módszerünket.  Az én esetemben a megoldást az jelentette, amikor beláttam, hogy nem kell mindenáron, akár saját magam kárára is magasabbra tennem a mércét annál, mint ami az adott helyzetben a teljesítmény és minőség tekintetében elvárható és megfelelő.

Az egyéni helyzettől függően számos kérdés adódik:

Mi az az ellenérzés, gátló tényező, ami visszatart? Honnan ered az érzés, mi tartja fenn? Mióta és milyen feladatok esetében jelentkezik? Milyen érzésekkel jár együtt? Milyen hátrányod származik belőle? Hogyan hat ez rád, és hogyan a munkatársakra esetleg családra?

A szupervízióban válaszokat keresünk ezekre a kérdésekre.  A válaszok pedig elvezetnek a megoldáshoz.

Vissza a cikkekhez